Tavaszi nagytakarítás
Az osztályok saját termeiket takarítják a szünet előtti napon
5.a 5.b
5.b 6.b
7.a 7.b
Felújított iskolánk!
(részletek)
A IV.emeleti folyosó már megszépült Az 1. a osztály örül a termének
 
1.a A 7. a már új bútorokat is kapott
 
Új helyen a modern ebédlőnk Kiszolgálópult
 
Német óra a 6. b-ben
 
 
Kirándulás a Skanzenba
Iskolánkban, a Baross Gábor Általános Iskolában a „Magyarország nagy tájegységei” projekt jegyében telt a tanév.
Ennek zárásaként június 9-én iskolai kirándulást szerveztünk a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, melyet a VII. kerületi Önkormányzat jelentős összeggel támogatott.
Igazán szép, tartalmas napot töltöttünk a gyönyörűen felújított Skanzenban, egy-két tájegységet végigsétálva megismerkedhettünk a népi, paraszti élet építészetével, hagyományaival, eszközeivel. A Belváros közepén élő gyerekeknek nagy élményt jelentett mindazt látni és megtapasztalni, amit eddig csak az olvasmányaikból, vagy képekről ismertek.
A gémeskút, a harangláb, a nádfedeles házak, a búbos kemence, a csűr, egy templom fakazettás mennyezete, a működő vízimalom, és még sorolhatnánk, mennyi-mennyi látnivalóval lettünk gazdagabbak.
Kicsiknek és nagyoknak, gyermekeknek és pedagógusoknak egyaránt ajándék volt ez a nap!
Az Állatkertben jártunk
A tanév utolsó hetében vettük igénybe azt a 300 db állatkerti belépőt, amelyet a VII. kerületi Önkormányzat biztosított iskolánk számára. Gyermeknapi ajándékul szántuk tanulóinknak ezt a délelőttöt, hiszen Európa egyik legszebb, legigényesebb állatkertjét végigsétálva minden alkalommal új élményekkel leszünk gazdagabbak.
A kellemes, kulturált környezet, a gyönyörűen gondozott növényzet már önmagában elnyerte minden gyerek tetszését, de természetesen nekik az állatok, főként az egzotikus tájakról származó különleges ragadozók, ritka állatfajok voltak a legvonzóbbak. A kisebbeket az állatsimogatótól volt nehéz elhozni, illetve a fókák akváriuma aratott nagy sikert. Élvezettel keresték meg kedvenceiket, etették őket, és bizony alig akartak gyülekezni, amikor hazafelé kellett indulni.
A felnőttek számára is ajándék volt ez a nap, jó volt látni a gyerekek örömét. Köszönjük, hogy elmehettünk!
Diákjaink írásaiból
Az öregember és az ő hálás madárkája
Az erdő szélén élt egy idős bácsika. Egyedül éldegélt kis kunyhójában, de mégsem volt magányos, mert ott volt neki az egész erdő állatokkal, virágokkal.
Az apóka minden reggel elment az erdőbe, ahol találkozott kis barátaival. Figyelte, gondozta őket, beszélgetett velük. Egy késő őszi napon sétája közben egy síró, csipogó hangra lett figyelmes. Elindult a hang irányába és meg is találta egy bokor tövében a pelyhes, pici madárkát. A kis állat rémülten csapkodott sérült szárnyával, megpróbált elrepülni, de nem sikerült neki. Az öregember nagyon megsajnálta és elhatározta, segít neki. Óvatosan felvette és a zsebébe tette, hogy melegen tartsa és biztonságban elvigye a kunyhójába. Hazaérve a kályha mellett készített neki egy kis ágyat, gondosan ápolta, óvta, féltette a kis barátját.
Teltek – múltak a napok, beköszöntött a tél. A madárka a gondos ápolásnak köszönhetően egyre jobban érezte magát, sérült szárnya is meggyógyult. Vidáman repdesett a meleg szobában, csivitelése betöltötte az egész kunyhót. Az apóka nem feledkezett meg az erdőben élő barátairól sem. Rendszeresen vitt nekik élelmet, hogy a hideg téli napokon is legyen mit enniük. Ilyenkor a madárkát nem vitte magával, biztonságosabbnak érezte a kunyhó melegét a számára.
Telt – múlt az idő. A tavasz beköszöntött, a nap egyre melegebben sütött és elolvasztotta a havat. Rügyet bontottak a fák, a bokrok, az állatok előjöttek téli rejtekhelyükről. Ismét benépesült az erdő, vidám madárhang hallatszott mindenfelől.
A bácsika úgy gondolta, elég erős már a madárka, itt az ideje, hogy visszavigye a társaihoz. Az erdőben egy fa ágára tette és várt. A madár megrebbentette szárnyait, éles csivitelésbe kezdett, majd az apró vállára szállt. Néhány pillanatig ott pihegett, majd felrepült. Reptében még visszanézett, mintha búcsúzott volna, aztán elrepült a fák közé. Az öregemberfájó szívvel nézte, amint eltűnt az ágak között. Szomorúan ballagott haza, de mégis örült, mert tudta, hogy ennek így kellett történnie. Üresnek érezte a kunyhót, hiányzott belőle a madárcsiripelés. Ez után még több időt töltött az erdőben kis barátaival, hogy ne érezze egyedül magát. Gyakran gondolt madárkájára: mi lehet vele? Megtalálta-e a családját?
Egy gyönyörű, verőfényes reggelen ismerős csipogó hangra lett figyelmes. Kinézett és látta, hogy az ajtaja lőtt madarak repdesnek fel s alá. A kismadár volt az a családjával! Az apóka örömében felkiáltott: Ó, az én kedves madárkám! Nem feledkezett meg rólam, visszajött!
Nagyon – nagyon boldog volt és nem érezte magányosnak magát.
Ezután is gyakran kijárt az erdőbe, etette, gondozta az állatokat.
Mikor lesz már tavasz?
Májusban születtem, mikor a cseresznye virága nyílik,
S minden ember a szép időben bízik.
Májusban születtem, mikor nyílik a sok virág,
S tele van madarakkal az összes faág.
Télen hideg van, vacognak a fogak,
Hótól roskadoznak a nyikorgó faágak.
A természet és lakói megbújnak a hó alatt,
Mindenki azt várja, mikor jön el a pillanat.
Ha kiskutyám lenne, imádná a havat,
De biztos jobban szeretné ő is a tavaszt.
Ez csak kérdés, nem panasz,
Mikor lesz már tavasz?
Szarvas Orsolya
Egy gyilkos galóca töprengése
Most egy kisfiún töprengek, de ez nem a történet eleje.
Egész életemben egy helyben álltam, mindenki megvetett, mert mérgező vagyok. De én senkinek nem akarok rosszat!
A történet másik szereplőjét egy kora reggelen ismertem meg, amikor az apukájának segített gombát szedni. Az apja csak azt hajtogatta:
- Fiam, vigyázz, vannak itt gyilkos galócák is!
Ettől persze én csak rosszabbul éreztem magam. De mintha a kisfiú szeretett volna engem, csak engem figyelt, kizárta az életéből a madarak csicsergését, a patak csobogását, a szél zúgását. Lehet, hogy a gallérom miatt tetszettem meg neki, ez máig is kérdés, de csak jött felém. Mintha érezte volna, hogy azon töprengek, hogyan adjam tudtára a veszélyt. Hogy ne szedjen ki, hogy szóljon az apukájának, mielőtt hozzám érne.
Az apja odajött, és azt mondta:
- Fiam,hagyd békén, ez egy gyilkos galóca, hagyd, élje az életét!
Éreztem, hogy jót tettem a kisfiúval, aki azóta is mindig eljön hozzám, és órákon át nézi a gallérjaimat.
7. b osztály
Egy kullancs töprengései
Volt egy erdő, abban élt egy nagyon okos kis kullancs. Ügyesen tudott szökellni, meg a fáról leereszkedni.
Egy napon, amikor megéhezett, elindult élelmet keresni. Ment-mendegélt, amíg egy kúthoz nem ért, ebbe véletlenül beleesett. És már majdnem megfulladt, amikor arra jött egy nyuszi, és kimentette.
- Ki vagy te?- kérdezte a nyúl.
De ő nem felelt, csak bánatosan nézett. A nyúl megsajnálta, és elhatározta, hogy segíteni fog rajta. Elvitte az erdő széli tisztásra,, ahol egy iskolás csoport az uzsonnáját fogyasztotta a kirándulás pihenő idejében. A kis kullancs nem tétovázott, ráugrott egy kövér kisfiú nyakára, és jól teleszívta magát, majd boldogan legördült a fűbe.
A kis kullancs megköszönte a nyúlnak, hogy kisegítette, és nagyon jó barátok lettek. Még a családját is bemutatta a nyúlnak. És boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
7.a osztály
|
